Mi is az a PR?

Mi az a PR?

A PR az angol eredetű public relations rövidítése, amely magyarul közönségkapcsolatokat jelent.

Petró Krisztina írása

A PR a már korábban boncolgatott marketingkommunikáció része, és kifejezetten arra irányul, hogy a vállalat minél tudatosabban kommunikáljon környezetével.

Ebben az esetben a vállalat igyekszik olyan információt és hozzáállást közvetíteni a vevőkör felé, amellyel kedvezően befolyásolja annak véleményét és viselkedését, és ezáltal hosszútávon jó kapcsolatot tud fenntartani. Ez a marketing határozottan nyilvánossági munka, mert a szakemberek célja a vevő oldali bizalom kiépítése, és a vásárló egyfajta „vállalathoz láncolása”.

Kiemelendő különbség a reklám és a PR között, hogy míg előbbi kifejezetten a termék népszerűsítésére szolgál, és többnyire egyoldalú kommunikáció, addig utóbbi a vállalat imázsán is dolgozik, mindezt úgy, hogy fontosnak tartja a vevő véleményét, és ezt el is hiteti vele. Az imázs a vállalat képéből, és a vevő erről kialakított személyes véleményéből tevődik össze.

Ha hosszútávon is sikeresek akarunk lenni, nem elég egy egyszeri jó reklámot bemutatnunk, hanem a tömeggel való összeköttetésre is szükségünk van. Erre kifejezetten megfelelőek a tömegmédiák, akár egy-egy televízióadásban, rádióműsorban elejtett jó szó is fantasztikus hatással lehet termékeinkre. Törekednünk kell arra, hogy minél többen nyilatkozzanak rólunk pozitívan, és a szájról szájra terjedő információáramlás is számunkra kedvező legyen. Ehhez megfelelő alapanyagot biztosít például a kedves kiszolgálás, gyors kiszállítás, és a precíz munka, hiszen, ha valaki pozitív tapasztalatokat szerez velünk kapcsolatban, azt biztosan tovább is fogja adni.

A kielégítő külső PR alapja először mindig a belső PR kialakítása. Dolgoznunk kell a harmonikus munkakörnyezeten, a munkatársak közötti kapcsolaton, sőt, a főnök-beosztott viszonyon is. Harmonikus belső környezetből pedig megbízható és hiteles kisugárzás alakul ki a közönség felé. PR esetében előnyös sajtómegjelenést generálni, termékeinket belecsempészni egy-egy interjúba, partnerkapcsolatainkat ápolni, kölcsönös reklámfelületet hagyva egymásnak.

Népszerűsíthetjük még vállalatunkat brossúrák alkalmazásával, melyen feltüntetjük előnyeinket, és kiemeljük termékünk/szolgáltatásunk azon tulajdonságait, amelyekben eltér, esetleg jobb versenytársainál. Ezután a következő lépés az előadások, termékbemutatók, valamint workshopok rendezése, ahol bemutathatjuk termékünk alapanyagait, előállítását, esetleg más vállalatokkal is együttműködve, ezzel is még jobb imázst kialakítva.

A PR tehát nem csak reklám, hanem egy komplett szemléletmód és hozzáállás, melybe, ha kellő energiát fektetünk, akkor hosszútávon mindenképp hozzásegíthet minket kívánt céljaink eléréséhez.

Kérdése van?

Írja meg nekem És felkeresem! 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük